Bejegyzés

Gyerekek egészséges étel nélkül

Magyarországon a 15 évnél fiatalabb gyermekek 11,8 százaléka olyan felnőttel él, aki nem tudja biztosítani számára a megfelelő táplálkozást. Az UNICEF a 2017-es jelentésében 41 országban vizsgálta meg sokféle szempont szerint a gyermekek helyzetét. A gyermekéhezés és az étrend egészségessége szempontjából hazánk helyezése nem túl fényes, a 41-ből a 26. helyen állunk.

Az éhezés mellett a túlsúly és elhízottság is komoly problémát jelent. Itthon a gyerekek 16,2 százaléka kórosan túlsúlyos, ami gyakran egyáltalán nem a túlzott jóltápláltság, hanem a minőségi éhezés jele: arra utal, hogy a gyermek egyoldalúan és egészségtelenül táplálkozik, szervezete nem kapja meg azokat a szükséges tápanyagokat és vitaminokat, amelyekre az egészséges fizikai és szellemi fejlődéshez szüksége van. Ezeknek a problémáknak a megoldásában kulcsfontosságú szerepe van a közétkeztetésnek.

Ezért is tartjuk különösen fontosnak, hogy a gyerekek a menzán a lehető legjobbat kapják. Azt szeretnénk, ha az óvodákban és iskolákban káros vegyszerektől mentes, egészséges, ökogazdaságból származó élelmiszerekhez jutnának.

A kormány célja, hogy 2020-ig 30%-ra emelje a bioalapanyagok arányát a közétkeztetésben. Azt szeretnénk, ha ez nem csak egy fióknak írt, jól hangzó stratégia maradna. Felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy támogassák valódi intézkedésekkel a hazai bioalapanyagok beemelését a közétkeztetésbe. Mivel a gyerekek a legérzékenyebbek az élelmiszerekben található vegyszermaradványokra, az egészséges fejlődésükhöz elengedhetetlen, hogy káros növényvédő szerek nélkül előállított, egészséges élelmiszert kapjanak.

Kérjük, adj bele egy gyümölcsöt te is az Ökosmenza-kezdeményezésünkbe, hogy kevesebb vegyszer kerüljön a környezetünkbe, és több egészséges élelmiszer a gyermekeink asztalára. Ökoélelmiszert az óvodákba és iskolákba! https://okosmenza.hu/#a-tamogatas-menete

Forrás: Building the Future Children and the Sustainable Development Goals in Rich Countries
https://www.unicef-irc.org/article/1620-global-press-release-innocenti-report-card-14.html

Miért kellene a gyerekeknek több ökozöldséget enniük?

Megdöbbentő információ, hogy Magyarországon a kisgyermekes családok fogyasztják a legkevesebb friss zöldséget és gyümölcsöt!

Pedig ezek az élelmiszerek tele vannak rostokkal, ásványi anyagokkal, vitaminokkal, és vannak olyanok is, amelyek kiváló fehérjeforrások. Fogyasztásuk segít megelőzni az elhízást, a kettes típusú diabétesz kialakulását, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Ha elegendő zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, boldogabbak és egészségesebbek leszünk.

A gyerekek fejlődőben lévő szervezetének különösen fontos lenne, hogy elegendő mennyiséget fogyasszanak belőlük. Mivel ők a legérzékenyebbek az élelmiszerekben található vegyszermaradványokra is, annak is van jelentősége, hogy a nekik adott élelmiszereket hol és hogyan állították elő.

„Mi azt szeretnénk elérni, hogy az óvodai és iskolai menzákon minden gyerek a lehető legjobbat kapja. Olyan alapanyagokból készült ételeket, amelyek ökogazdaságból származnak. Ezek ugyanis nem tartalmaznak káros növényvédő szer maradványokat, és előállításuk nem pusztítja a környezetet” – mondta dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország agrárkampányának vezetője.

A család mellett a közétkeztetésnek is óriási szerepe van a gyerekek egészséges étrendjének kialakításában. Segíts te is, hogy együtt jobbá tegyük a menzákat! okosmenza.hu

 

Bio- és helyi élelmiszereket, valamint kevesebb, de jó minőségű húst kínálnak a bécsi menzákon a gyerekeknek

A Greenpeace Ausztria munkatársai megvizsgálták az egyes szövetségi tartományok iskolai és óvodai konyháit, hogy felderítsék: hol kapják a gyerekek a legegészségesebb és leginkább környezetbarát élelmiszereket. Egyértelműen Bécs lett a befutó, a második helyezett Felső-Ausztria, majd Karintia, Alsó-Ausztria, Salzburg, Vorarlberg, Stájerország, az utolsó helyen pedig Tirol és Burgerland végzett.

Bővebben